6. számú választókerület
1971-ben születtem a Hegyvidéken. A Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem, a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles építőmérnökként diplomáztam, majd posztgraduális MBA-képzésben vettem részt. 2016-ban, már a Normafa Park igazgatójaként, elvégeztem az erdészeti szakmunkás képzést. Okleveles közgazdász feleségemmel neveljük két lányunkat.
1998-ban a Mártonhegy és az Orbánhegy városrészeket felölelő választókörzetben képviselőnek választottak, és ezt a bizalmat még négy azt követő választáson megkaptam. 1998 és 2002 között alpolgármesterként főleg a kerület infrastrukturális fejlesztésével, az intézményhálózat működtetésével és városrendezési kérdésekkel foglalkoztam. 2002-ben visszatértem mérnöki pályámhoz, és műszaki ellenőri szakvizsgát tettem, jelentős beruházások ellenőrzésében vettem részt.
Gyerekkorom óta a Normafa rajongója vagyok; csak álmodni mertem, hogy egyszer ennek a csodálatos erdőnek a megóvásáért és megújulásáért dolgozhatok. 2014-ben, majd 2019-ben megválasztottak a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény igazgatójának.
Az önkormányzat környezetvédelmi és közbiztonsági bizottságának elnöke vagyok, emellett tagja a Hegyvidéken működő Természetvédelmi Polgárőrségnek. Fontos számomra a közösség, amelyben élek. Ennek szellemében szeretném az elkövetkező években is folytatni képviselői munkámat az Önök támogatásával!
Pokorni Zoltán:
„Mikó Gergely elkötelezett védője a zöld értékeknek, a természetnek, környezetünknek. Rendíthetetlen optimizmussal és lelkesedéssel dolgozik az élhetőbb Hegyvidékért, a biztonságos, egészséges, a természeti környezettel harmóniában lévő város megőrzéséért.”